Település:
Nógrád megye, Bátonyterenye
Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium
3078. Bátonyterenye, Váci Mihály út 5. Tel: +3632553220
Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium

A Mi Sulink...
Iskolánkat 1962-ben hívták életre, azzal a céllal, hogy a helyi általános iskolát 12 évfolyamos iskolává alakítsák át. Kezdetben az általános iskolával közös épületben működött gimnázium, közös volt a tantestület is, hiszen a két gimnáziumi osztály nem tudta volna elegendő órával ellátni a középiskolai tanárokat, de annyi egyetemet végzett tanár sem volt, amennyire szükség lett volna. A gimnáziumi osztályok bővülése miatt 1965 kérő őszén önálló épületbe költözhetett az iskola és önálló tantestület alakult.
A 70-es évek elejétől megállt a tanulói létszám növekedése, ezért a két szomszédos településen (Nagybátony-Kisterenye) működtetett két gimnáziumot összevonták 1973-ban. A Nagybátonyi Gimnázium 3 osztállyal és 4 tanárral költözött át Kisterenyére. Ekkor 11 osztály működött 20 fős tantestülettel.
Azóta minden évben decemberben, a költő születésének havában tartjuk meg iskolánk Váci rendezvényét, a Váci Napokat. A téli szünet előtti héten matematika, történelem és szavalóverseny zajlik, melyre a környék általános iskolásait is meghívjuk. Idegen nyelvi, anyanyelvi versenyek is zajlanak, régi hagyományai vannak a tanár-diák mérkőzéseknek is. a szünet előtti utolsó napon tartjuk a Váci Gálát, ahol tanulóink lépnek fel, ekkor kerül sor a díjak átadására is.
1993-ban a Művelődési Minisztérium elfogadta a tantestület által kidolgozott gimnáziumi tantervet, és engedélyezte az osztály indítását, így az 1993/94-es tanévtől gimnáziumunk 4 és 6 évfolyamos szerkezetűre módosult. A 6 évfolyamosok eredményesen szerepelnek a megyei- és országos tanulmányi versenyeken. Sokan tesznek közülük sikeres nyelvvizsgát.
Az ezredfordulóra a tanulói létszám csökkenésével csökkent a jó tanulók aránya is, de a gimnázium továbbra is betölti kettős funkcióját, a jó tanulókat felkészíti a felsőfokú tanulmányokra, a gyengébbeket pedig az érettségi vizsga letételében támogatja.
A 2005/2006-os tanévtől a Loránttfy Zsuzsanna Kollégiummal együttműködve részt veszünk a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában.
Azok a tanulók, akik 9. osztálytól végig kitűnő eredményt érnek el, a ballagáson a Váci-díjat vehetik át. Ugyanekkor adjuk át a Váci-jelvényt is, amelyet azok kapnak, akik legalább jelesek voltak és sokat tettek iskolánkért is.
Forrás:iskola honlapja
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Bátonyterenyei Evangélikus templom
Gyógyszertárak Bátonyterenyén
Egészségház Bátonyterenye
Védőnők Bátonyterenye
Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár
Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium
Polgármesteri Hivatal
Bátonyterenyei Szent György templom